BŰVÖLET – Mátis Rita kiállítása

Bármilyen képegyüttesben első pillantásra megkülönböznek Mátis Rita képei. Az elmúlt néhány évtized absztrakt és geometrikus absztrakt művészete és ennek perifériáján csörgedező fotólefestés ellenében Mátis Rita harsány figuratív festészete már önmagában figyelemre méltó viselkedés, amit nem csak a valóság bűvöletének megragadása és főleg nem a „Trompe-l’œil” vagy a hiperrealizmus célzatossága jellemez, képei önmagát is tartalmazó külvilágot ábrázolnak, ami nem külsőség, hanem belsőség.

A néző lát kívülről Ritába befelé, miközben a festő kendőzetlenül mutogatja önmagát. Hivalkodással álcázott őszinteség ez, akkor is, ha önmaga nem látszik a képen, mert a megjelenítés stiláris evidenciája, a folyamatos csillogás, az „ahogy” álcázza az „amit”, azt, amit önmagáról elmondanak képei. Olyan ez, mint a dió, a kép érzékelhető felülete durván kegyetlenül kemény, s ha a néző túljut ezen a sokkon, kezdődnek Mátis Rita meséi. Ezek a gyermekded viccelődéstől a szép felnőttiségen át, a döbbenetig mindenre alkalmasnak mutatják festészetét. Rita a társadalomban szinte megkülönböztethetetlen, kedves, nagyon előzékeny, udvarias, halk, megbízható, diszkréten szociális lény, de Rita, a festő gátlástalan. 

A dolgok bonyolódásra való hajlama a végtelen időtől minden lehetőséget kipróbál és minden sikeres máig létezik. Mátis Ritáról a hernyó és a lepke abszurd, de sikeres esete juthat eszünkbe. Ki Mátis Rita és ki az, aki festi Mátis Rita képeit?

Műveinek formáját egy túlszínezett, szaggatott festésmód, stílus jellemzi, ennek kényszeres következetessége Cézanne-ra emlékeztet. Cézanne festői módszerével ellentétben, nem metafizikus, hanem biológiai hátterű viselkedés Mátis Ritáé, amúgy, a különbözőség ellenére mindkettő egyformán hatékony.

A kiállításon az utolsó másfél évtizedből, a magángyűjteményekben található tucatnyi kép kivételével, minden mű szerepel, jobbára kronológiát követve, tartalmi összefüggések szerint lettek összerendezve.

Ezek a képek novellák. Ha szeretik az enigmatikus történeteket, olvassanak Mátis Ritát!

Konkoly Gyula
Badacsonylábdihegy, 2023. május 8.

Elhangzott a kaposvári Vaszary Képtár kiállításán 2023. június 8-án

Művek

Ars Poetica

Számomra a művészet léttér, amely velem együtt változik. Hol ösztönös, hol frivol, hol sublimis, hol hétköznapi.

A lét ábrázolhatóságának örök problémája foglalkoztat, ezt próbálom visszaadni a műteremben vagy a tájban beállított színpadias, erős gesztusokkal telített, drámai vagy idilli szituációkban, melyek megjelenítéséhez „választott tradíciókhoz” nyúlok vissza. Cagnacci, Velázquez, Renoir, Vallotton, Bonnard, Ferenczy, Csernus, Konkoly képei is alapvető emberi történéseket jelenítenek meg, amelyek arra inspirálnak, hogy én is készítsem el a saját változataimat. Amikor kitalálok egy témát, tökéletes kifejezési formát keresek hozzá: sokszor beállításokat, már kiérlelt kompozíciókat veszek át. Ha felmerül egy-egy festészeti probléma, segítségül hívom a számomra fontos festőket és az általuk használt festészeti megoldásokat alkalmazom  a képeimen.  Mostanában leginkább az foglalkoztat, hogy technikailag hogyan tudnám a legjobban megoldani, hogy tiszta színekből építkezve térbeliek, szinte szoborszerűek legyenek a figuráim, hogy elváljanak a hátterüktől, kiemelkedjenek a környezetükből.

Festményeim visszatérő szereplője vagyok, néhol megsokszorozva, néhol másokkal együtt. Az alkotó „én” középponti, dramaturgiát szervező szerepet tölt be a képeimen vagy a történetek sztereotip főszereplője. Viselkedése egy abszolút személyes viselkedés, ami a saját maga állapotára vonatkozik, ugyanakkor archetipikus, hiszen az eljátszott történetek minduntalan ismétlődnek. Az azonosságokat keresem a történetekben, ahogy a nagy elődök látták, úgy akarom én is látni a szereplőket, a kompozíciókat, a színeket. Hasonlóságot keresek a sorsukban. A Mesterek által festett képekbe való belehelyezkedés egyúttal a sorsukba való belehelyezkedést is jelenti. Belépve a festészet folyamába – az örökkön ismétlődő történések részesévé válva – jelenvalóvá tehetek valami már megtörténtet, de miközben újrafogalmazom a műveiket, hozzáteszem a saját történetemet is.

Biztonságot keresek az idilli képek világában. Ezért veszek részt az ideális forma felkutatásának folyamatában, amellyel annyian kísérleteztek, és amely az ősidőktől kezdve végigkísérte az ember történetét, és amelyhez mindig hozzáadott az ember valamit a maga korából. Ezt a biztonságot – az örök létezés biztonságát – én is az aktban találtam meg.

Az én szemem a harmóniára és univerzális rendre nyílik ki. Az intimitás testi megjelenítése sem szolgál más célt, mint annak az érzékeltetését, elfogadtatását, hogy a művészet az életről és önmagáról is szól, hogy a testi valamint transzcendentális minőségek a művészetben is úgy tartoznak össze, mint egy ölelésben.

Aknai Tamás: Nincs is részkérdés, nincs részfeladat…Mátis Rita festő. Portré. Echo, Kritikai szemle, Pécs, 2006/2. 15. o.

Riportok, interjúk