MÁTIS
RITA
Ars Poetica

Számomra a művészet léttér, amely velem együtt változik. Hol ösztönös, hol frivol, hol sublimis, hol hétköznapi.
A lét ábrázolhatóságának örök problémája foglalkoztat, ezt próbálom visszaadni a műteremben vagy a tájban beállított színpadias, erős gesztusokkal telített, drámai vagy idilli szituációkban, melyek megjelenítéséhez „választott tradíciókhoz” nyúlok vissza. Cagnacci, Velázquez, Renoir, Vallotton, Bonnard, Ferenczy, Csernus, Konkoly képei is alapvető emberi történéseket jelenítenek meg, amelyek arra inspirálnak, hogy én is készítsem el a saját változataimat. Amikor kitalálok egy témát, tökéletes kifejezési formát keresek hozzá: sokszor beállításokat, már kiérlelt kompozíciókat veszek át. Ha felmerül egy-egy festészeti probléma, segítségül hívom a számomra fontos festőket és az általuk használt festészeti megoldásokat alkalmazom a képeimen. Mostanában leginkább az foglalkoztat, hogy technikailag hogyan tudnám a legjobban megoldani, hogy tiszta színekből építkezve térbeliek, szinte szoborszerűek legyenek a figuráim, hogy elváljanak a hátterüktől, kiemelkedjenek a környezetükből.
Festményeim visszatérő szereplője vagyok, néhol megsokszorozva, néhol másokkal együtt. Az alkotó „én” középponti, dramaturgiát szervező szerepet tölt be a képeimen vagy a történetek sztereotip főszereplője. Viselkedése egy abszolút személyes viselkedés, ami a saját maga állapotára vonatkozik, ugyanakkor archetipikus, hiszen az eljátszott történetek minduntalan ismétlődnek. Az azonosságokat keresem a történetekben, ahogy a nagy elődök látták, úgy akarom én is látni a szereplőket, a kompozíciókat, a színeket. Hasonlóságot keresek a sorsukban. A Mesterek által festett képekbe való belehelyezkedés egyúttal a sorsukba való belehelyezkedést is jelenti. Belépve a festészet folyamába – az örökkön ismétlődő történések részesévé válva – jelenvalóvá tehetek valami már megtörténtet, de miközben újrafogalmazom a műveiket, hozzáteszem a saját történetemet is.
Biztonságot keresek az idilli képek világában. Ezért veszek részt az ideális forma felkutatásának folyamatában, amellyel annyian kísérleteztek, és amely az ősidőktől kezdve végigkísérte az ember történetét, és amelyhez mindig hozzáadott az ember valamit a maga korából. Ezt a biztonságot – az örök létezés biztonságát – én is az aktban találtam meg.
Az én szemem a harmóniára és univerzális rendre nyílik ki. Az intimitás testi megjelenítése sem szolgál más célt, mint annak az érzékeltetését, elfogadtatását, hogy a művészet az életről és önmagáról is szól, hogy a testi valamint transzcendentális minőségek a művészetben is úgy tartoznak össze, mint egy ölelésben.
Aknai Tamás: Nincs is részkérdés, nincs részfeladat…Mátis Rita festő. Portré. Echo, Kritikai szemle, Pécs, 2006/2. 15. o.
Művek

Riportok, interjúk
